Bevezetés:

Valószínűleg mindannyiunkban előfordul időről időre. Épp elég volt mindenből és mindenkiből, szükségünk van arra, hogy feltöltődjünk. Ott áll a garázsodban egy motor, a kavicsos, kanyargós utak szó szerint hívogatnak a távolból.
A munkahelyemen bejelentem egy szabadnapot, hogy szundikálhassak egyet, amikor bejelentem a barátnőmnek, hogy már nem vagyok olyan haver 🙂 és szólok a nyugdíjas barátomnak, hogy csomagoljon, csütörtök reggel indulunk Tolmezzóba.

 

Első nap:
Reggel 07:00-kor találkozom a barátommal egy régi ismerős helyen. Néhány kedves szóváltás után egyenesen a Kittsee határátkelőre kanyarodom az AT-ben. A navigációmban van egy célpontom, mindenféle különösebb követelmény nélkül, az általam választott útvonal rövid. Csak egy pillantás az előnézetre, a Tarvisio határátkelőn keresztül Graz és Klagenfurt mellett is elvisz. Ez már ilyen klasszikus. Körülbelül 580km-t mutat a célba érkezésig, ami még az ujjamat az orromba dugva is rendben van. 
A bécsi szintig való felhajtás mindig olyan unalmas, és csak nyomom az időt, hagyjuk már ezt a szakaszt. Bécs mögött már egy másik világ, és a mosoly az arcomon egyre nagyobb lesz, ahogy közelednek a dombok.
A haverom egy 2013-as Hornetet nyergel, ami egyébként eladó, és ez egy édes. Még pajzs és csomagtartó sincs rajta. Ami azt jelenti, hogy az ő táskája az én CB500x-emen van, ő pedig egy táskát cipel a hátán. A pajzs nélküli történet még csak ezután következik....
Az időjárás példaértékű, napos és valószínűleg túl meleg, de még mindig elviselhető határokon belül. Szinte még mindig a szlovén határt követjük.
Hihetetlen, hogy a természet hogyan tud változni. Már egy órányira vagy Bécsből, és ez egy teljesen más világ. Korábban még nem lovagoltam ezen az útvonalon, és kellemesen meglepett, hogy mennyi kanyar van, Graz alatt ez a motorosok paradicsoma. Csupa dombok, propellerek, erdők. Egyáltalán nem zavar minket, hogy az összes helyi pilóta letesz minket, elvégre jól érezzük magunkat.
Barátom jelenti, hogy fáj a segge, és szeretné megtenni az első megállót tankolásra. De ha lenne egy Forza, amit eladott, akkor inkább az IT-ben állna meg. Régebben, ha Zippót akartam, nagyapám horkantott, ha nem bírtam tovább, most fordult a kocka. Heh. Tankolunk, kávézunk, padokon heverészünk. Rövid frissítés után beindítjuk a Hondáinkat, és ráesünk. Az út már olyan, amilyet megszoktunk. Tiszta, széles aszfalt, udvarias bádogosok, irányjelző, elsőbbségadás, nem szorulunk az úttestre. Ezt nem szoktuk meg a mi útjainktól, de kellemes változatosság. Graz alatt még jobban megváltozik az út, szerpentinek váltják egymást. Nagyon élvezzük. Valahol St. Margareten im Rosental környékén másodszor tankolunk, a dombok között tartunk egy második nagyobb pihenőt, összességében már meleg van, így ledobjuk, amit lehet, leülünk az árnyékba és beszélgetünk. 
Egy kis pihenő után csak a legszükségesebbeket vettük magunkra, és elindultunk, célunk, hogy megálljunk a szállásunkon. A határátlépéskor megállítom a barátomat, hogy forduljon vissza a táblához, mert szelfi nélkül nem megyek tovább. A Hondával még nincs közös fotóm.